Augusztus első péntek – szombat – vasárnapján kerül megrendezésre, az I. Mezőzombori Veteránjármű Találkozó és III. Drapál János Emléktúra.

Gánóczi Ferenccel a találkozó és a túra főszervezőjével beszélgettem.

Miért huszonegyedik az első?

Az 1998-ban megkezdett (több névváltoztatáson átesett) Bodrogkeresztúri Motoros Találkozók folytatása. A szellemiséget, „jogfolytonosságot” barátom és szervezőtársam Zahuczki László biztosítja.

A jól bevált, megszokott helyszínt miért változtattátok meg?

László az idén a Magyar Motorok Múzeumát eladta, így új helyszínt kellett keresni, találni. Amit a mezőzombori Bortónál meg is találtunk. Tokaj-hegyalja bejáratánál a mádi medence elején, gyönyörű szép környezetben. A tulajdonos azonnal az ügy mellé állt. Köszönjük ismételten!

9Y5A3607-2

A Bortó

Húsz év hosszú idő. Hogy lehet életben tartani évről-évre a találkozót, hiszen egyre többen szerveznek motoros találkozókat, hétvégéket?

Ez a szervezésen múlik. A központi váz, a tengely Zahuczki Laci volt és lesz is. De ahhoz, hogy „napra kész” legyen egy rendezvény friss, aktuális gondolatokra van szükség. Ezért engedte át már korábban László a szervezés érdemi részét másoknak. Voltak sikeresebbek, voltak kevésbé sikeres évek is. Most 2018-ban – és a későbbiekben is – az eredeti gondolathoz kívánunk visszatérni. Összetartani a veterán motorosokat, egy kellemes hétvégére összegyűlni. Az  éven nem csak motorokat várunk, a négykerekűek veteránok  is meglátogatnak minket. Az ez évi találkozónk „tematikája” a (motor és autó) versenyzők és segítőik.  Korább versenyzők, csapattagok (szerelőik, soförjeik) és családtagjaik látogatnak meg minket. Kevesen tudják, hogy jó versenyző nem lehet sikeres megfelelő háttér csapat nélkül. – Hasonlóan a borász-szőlész kapcsolathoz.  Ha már borvidéken vagyunk, hogy érthetőbbé tegyük a nem versenypályák környékén élőknek. – A szombati napon tarjuk a III. Drapál János Emléktúrát. A túra útvonala Mezőzombor-Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalu-Szegi-Szegilong-Olaszliszka-Vámosújfalu-Sárospatak-Sátoraljaújhely-Széphalom-Tolcsva-Mezőzombor. Tokaj-hegyalja déli részén megyünk a régi 37-es főúton. Gyakorlatilag síkvidék a hegyek lábainál. Gondoltunk a veterán járművekre.

2015-ben a halálának harmincadik évfordulóján volt az első Drapál János Emléktúra. Az éven lenne hetven éves. Milyen a kapcsolatod a Drapál családdal?

Drapál Katalinnal – János húga – évekkel ezelőtt egy közös ismerősünkön keresztül ismertük meg egymást. Baráti viszonyban vagyunk. 2015-ben mikor felvetődött az első emléktúra gondolata az ügy mellé állt és segített. Az ő segítségének volt köszönhető, hogy a keresztúri Magyar Motorok Múzeumának udvarán a megemlékezés alatt megtekinthető volt Drapál János versenymotor replikája, és más személyes tárgyak.

Tavaly „karácsonyra” az a meglepetés ért, hogy Juhos Árpádtól és Drapál Katalintól megkaptam a János Matyómintás versenysisakját. Amit ismételten nagyon szépen köszönök!

37190713 218573632312716 2601003753184165888 N

Zahuczki László a Matyómintás sisakkal (a képet Gánóczi Ferenctől kaptam)

Ez év február 3-án tartott megemlékezésen (Drapál János 1948.02.03-án született) vetődött fel a gondolat, egy újabb emléktúra megszervezésére. Katalin beleegyezett és azóta is folyamatosan egyeztetünk. Esztári István – az utolsó öt évben „személyi titkárja” -, Szabó II László – fiatal korában rendszeresen nyaralt Bodrogkeresztúr és Tokaj környékén-, Hamar Zsigmond – János szerelője volt- (egy hónapja töltötte be a 86. évét), Juhos Árpád, Gyurászik László -hatszoros motokrosz bajnok-, ígérték, hogy eljönnek, ha tudnak.

IMG-4b50a3655742424ca2576614fa65e0c0-V (2)

A 2018. február 3i megemlékezésen (a képet Gánóczi Ferenctől kaptam)

A nap „házigazdája” Zsembery Barnabás lesz. A replika motor és személyes tárgyak természetesen megtekinthetőek lesznek. A teljes forgatókönyv egyenlőre nem publikus. Szeretettel várunk mindenkit!

36976835 2107189019357988 459324534441377792 N

A 2015-ös I Drapál János emléktúra képei ( a szerző készítette) http://roadsidemotorphotos.com/roadside-motor-photos/talalkozok-meets/2015-2/bker2015/